2016. október 3.
A kutatók dohányosok, volt dohányosok és nemdohányzók közel 16 000 vérmintáját elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy az emberek DNS-én. Néhány ilyen változás még azoknál a résztvevőknél is észlelhető volt, akik 30 éve leszoktak a dohányzásról.
forrás: Szivderito.hu
Mely gének érintettek A dohányfüst a DNS felszínén okoz kémiai változásokat ettől pedig egyes géneknek megváltozik a működése 8211 ezt nevezik epigenetikus változásnak A kutatás során elemzett változás neve metiláció egy metilcsoportba tartozó molekula 8222 ül rá 8221 a DNS felszínére és befolyásolja azt hogy egyes gének aktiválódnak-e Azt már korábbi kutatások is igazolták hogy a dohányfüst változásokat idéz elő a DNS-ben és ezeknek a változásoknak a segítségével felmérhető egyes betegségek például a rák kockázata Az új vizsgálat viszont megállapította mely gének érintettek ebben a folyamatban mennyire erős a változások kapcsolata a dohányzással és mely gének játszanak szerepet a betegségek kialakulásában Dr Stephanie London az Egyesült Államok-beli National Institute of Environmental Health Sciences helyettes vezetője a kutatócsoport vezetője szerint a nagy minta tette lehetővé a génállomány azon területeinek azonosítását ahol a dohányzás metilációs folyamatokat indít el Az érintett gének pedig épp azok amelyeket a dohányzással kapcsolatos betegségekkel hoznak összefüggésbe Sokáig megmaradnak A kutatók összesen 15 907 vérmintát vizsgáltak a génállomány azon területeit keresték amelyekhez metilcsoportba tartozó molekulák kapcsolódtak A kutatócsoport több mint 2600 olyan területet talált amelyek statisztikailag különböztek a dohányzók és a nemdohányzók esetében Ezeken a területeken pedig több mint 7000 gént az ismert emberi gének közel egyharmadát azonosították - olvasható a cnn összeállításában Azoknak a résztvevőknek az esetében akik öt éve hagyták abba a dohányzást e területek többsége olyan állapotba tért vissza mintha soha nem dohányoztak volna Ám a DNS felületi változásai közül néhány még a leszokás után 30 évvel is fennállt Amikor a volt dohányosok génállományát összehasonlították azokéval akik soha nem dohányoztak a 2600 terület közül 185-ben megtalálták ezeket a változásokat Vagyis bizonyíték van rá hogy a dohányzás hosszú távon rányomja a bélyegét az emberi génállományra A jó hír viszont az hogy a metilációs folyamatok jó része a dohányzás abbahagyása után leáll és a DNS számos területe a nemdohányzók DNS-ével azonos képet mutat vagyis a szervezet igyekszik meggyógyítani magát A leszokás pedig már csak azért is fontos mert a világon a dohányzás a vezető oka azoknak a haláleseteknek amelyek egyébként megelőzhetőek lennének A kutatók hozzáteszik a legjobb persze el sem kezdeni a dohányzást Pontosabban felmérhetők a dohányzás hatásai A kutatócsoport úgy véli hogy a DNS elemzése arra is használható lesz hogy részletesen feltárják egy személy dohányzásának történetét és így a többi kutatás során pontosabban felmérjék az olyan betegségek rizikófaktorait amilyen például a szívbetegségek vagy a tüdőrák Ez pedig a dohányzás hatásainak pontosabb azonosításához nyújthatna segítséget A modern orvostudomány meg is célozhatná ezeket a géneket hogy megelőzhesse a dohányzással összefüggő betegségeket Dr London szerint ha ismerjük mit tesz a testtel a dohányzás közbelépni is könnyebb A metilációs folyamatokat többek között a tüdőfunkcióért a magas vérnyomásért a szív- és érrendszeri betegségekért a COPD-ért és a tüdőrákért felelős géneket érinti 8211 ezeket a betegségeket mind kapcsolatba hozzák a dohányzással
2015. október 30.
Az elektronikus cigaretta sem veszélytelen az egészségre, a kifújt párának a passzív dohányzáshoz hasonló hatása van - írja az ÁNTSZ.
forrás: Origo.hu
Az ÁNTSZ közleménye szerint az elektronikus cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre az elektronikus cigarettákhoz használatos patronokban illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek vannak amelyek egészségkárosodást okoznak ráadásul ez független attól hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem Asztmát okozhat A patronok flakonok töltésére használt folyadékokban megtalálható propilén-glikol már rövid távon szem- légcső- és torokirritációt okoz hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza Az e-cigaretták ízesítéshez mesterséges anyagokat alkalmaznak ilyenek például a keton és észter illetve aldehid vegyületek Ez utóbbi szintén erősen irritáló hatású elsősorban a légzőszerveket károsítja A patronokban flakonokban gyakran megtalálható a glicerin is melynek belégzése a tüdőben gyulladásos állapot kialakulásához vezethet - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől hogy a kifújt füst illetve pára azok egészségét is károsítja akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének Az elektronikus-cigaretta párájában a propilén-glikol és glicerin koncentrációja nagyobb mint a hagyományos cigaretták füstjében A formaldehid koncentrációja háromszor magasabb az elektronikus-cigaretta párájában Máshogy szoktatnák le A közleményben hangsúlyozzák hogy tévhit az is hogy az elektronikus cigaretta hatásos eszköz a dohányzásról való leszokás támogatásában erre ugyanis nincs megfelelő tudományos bizonyíték Ezzel szemben a nikotin helyettesítő terápiák az ilyen célra kifejlesztett gyógyszerek továbbá a csoportos illetve telefonos támogatás már bizonyították hatékonyságukat az ÁNTSZ is ezen módszerek alkalmazását javasolja A napokban a kormány honlapján megjelent egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet szerint az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni ahol dohányozni is lehet automatából az ilyen eszköz illetve az utántöltő patronja sem árusítható a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni
2015. május 29.
Soha nem késő leszokni a dohányzásról: a szív- és érrendszeri megbetegedésekből származó halálozás még akkor is csökken, ha a páciensek már elmúltak 60 évesek!
Jó hír azoknak az idősebbeknek, akik elhatározták, hogy leszoknak a dohányzásról, hogy ha még 60 éves koruk után is teszik le a cigarettát, akkor is már 5 év füstmentes idő után szignifikánsan csökken a szív- és érrendszeri megbetegedésekből származó halálozás mértéke azokhoz képest, akik folyamatosan dohányoznak - olvasható a Medscape.com-on.
forrás: Szivderito.hu
Az 503 905 főből álló 60 évnél idősebb személyekből álló minta elemzésének az eredményei azt mutatták hogy 5 évvel a dohányzásról való leszokás után ezeknek az idős személyeknek 10%-kal alacsonyabb a szív- és érrendszeri okokra visszavezethető halálozása azokhoz képest akik továbbra is cigarettáznak Ehhez hasonlóan azoknak akik 5-9 és 10-19 éve szoktak le a dohányzásról 16%-kal illetve 22%-kal csökken a szív- és érrendszeri betegség miatti halálozásuk Dr Ute Mons German Cancer Research Center Heidelberg Germany és kollégái szerint 8222 a dohányzásról való leszokásnak köszönhető kockázatcsökkenés annál nagyobb minél régebben szokott le a dohányos az adatok azt mutatják hogy a dohányzás abbahagyása még a legidősebb korosztály esetében is kézzelfogható mértékben csökkenti a szív- és érrendszeri kockázatot A BMJ folyóiratban április 22-én publikált tanulmányban a kutatók azt is elismerték hogy ebben az idős életkori csoportban a dohányzás okozta szív- és érrendszeri halálozási arány kétszerese a nem dohányzókhoz képest Akik korábban dohányoztak de már abbahagyták a szív- és érrendszeri okokra visszavezethető halálozási aránya már csak 37%-kal volt magasabb a nem dohányzókhoz képest Ami heveny koszorúér eseményt elzáródást például az infarktust illeti erre a jelenleg is dohányzóknak 98%-kal ám az egykori dohányosoknak már csak 18%-kal magasabb a kockázata az egyáltalán nem dohányzókhoz képest A kutatásban észak-amerikai és európai páciensek vettek részt az átlagos követés idő 8-13 év volt és ezalatt 37 952 szív- és érrendszeri okokra visszavezethető haláleset történt A kutatás részeként megbecsülték a dohányosok szív- és érrendszeri halálozásának 8222 kockázat-előrehaladási 8221 periódusát A jelenleg is dohányzók 8222 kockázat-előrehaladási 8221 periódusa 5 5 év ami azt jelenti hogy a dohányosok 5 5 évvel korábban halnak meg szív- és érrendszeri okok miatt a nem dohányzókhoz képest Az egykori dohányosoknak a 8222 kockázat-előrehaladási 8221 periódusa 2 16 év A napi 20 vagy annál több cigarettát elszívóknak a legmagasabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozási kockázata a nem dohányzókhoz képest és nekik a legmagasabb a 8222 kockázat-előrehaladási 8221 periódusuk 6 9 év 8222 Ráadásul összehasonlíthatóan magasabb leszokási sikert lehetett elérni a kutatás szerint az idősebb dohányosoknak kevésbé van szükségük segítségre a dohányzásról való leszokáshoz mit a fiataloknak 8221 - írja Dr Mons és kutatócsoportja 8222 Mindezek miatt a dohányzás káros hatásairól és a leszokás előnyeiről szóló időskorúak körében végzett kutatásaink eredményei komoly közegészségügyi jelentőséggel rendelkeznek 8221 Amíg a dohányzásról való leszokást az időskorúak körében nem erőltetjük addig 8222 a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére tett hatalmas erőfeszítések nem lesznek eléggé sikeresek 8221 8211 jelentették ki a kutatók
2014. március 27.
Sok helyen reklámozzák az elektromos cigit a leszokás eszközeként, de a legfrissebb eredmények szerint mégsem olyan hatékony. Széleskörű egyetértés van abban, hogy a nikotinos folyadékot párologtató elektromos cigaretta nem olyan káros az egészségre, mint hagyományos cigaretta. Egyes kutatók azonban amiatt aggódnak, hogy az elektromos cigarettával újra társadalmilag elfogadott lesz a dohányzás, és valójában nem is segíti elő a leszokást.
forrás: Origo.hu
Pamela Ling a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem dohányzáskutatója és kollégái közel ezer dohányost faggattak ki szokásaikról 8211 írja a Nature Az online kérdőív kitöltői között 88 olyan személy is volt aki elektromos cigarettát használt és az egy évvel később megismételt kérdőív szerint nem volt különbség a leszokásban a hagyományos és elektromos cigarettát szívók között Vagyis az eredmények szerint az e-cigi használata egyáltalán nem járult hozzá ahhoz hogy a dohányosok leszokjanak Az e-cigik szabályzása vitatott területnek számít Vannak kutatók akik úgy vélik hogy orvosi segédeszközként kellene forgalmazni ami sokkal szigorúbb ellenőrzéssel és kevesebb reklámmal járna - 8211 ezt fontolgatja most az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is Mások szerint a szigorú szabályzás tönkretenné a még gyerekcipőben járó iparágat
2013. október 8.
Elsöprő többséggel, 620 igen szavazattal, 43 ellenében, 14 tartózkodással elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése a dohánytermékekről szóló új irányelvet, ami csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja.
forrás: Index.hu
Az új szabályozás célja hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó elsősorban a fiatalok számára 65 százalék figyelmeztetés A parlament által elfogadott irányelv szerint a dobozok 65 százalékát figyelmeztetéseknek kell borítaniuk az EP emellett betiltja a kis kiszerelésben kapható dohánytermékeket és az ízesített cigarettákat az elektromos cigarettákat viszont csak akkor kell gyógyszerként engedélyeztetni ha gyógyhatást vagy könnyebb leszokást ígérnek Kanadában 2011-ben vezették be a fényképes figyelmeztetéseket a fiatal dohányosok száma azóta a felére csökkent - érvelt a korlátozások szigorítása mellett a javaslat témafelelőse jelentéstevője a brit munkáspárti Linda McAvan Jelenleg az EU-ban a cigarettásdobozok felületét elöl 30 hátul pedig 40 százalékig figyelmeztetésnek kell fednie Ezt növeli az új irányelv mindkét oldalon 65 százalékra emellett azt is előírja hogy a márkanévnek alul kell lennie Minimum 20 szál a slim maradhat Jelentős változást hozhat a kiszerelésben a rendelkezésnek az a pontja is amely megtiltja a 20 szálnál kevesebbet tartalmazó csomagok forgalmazását Az EP eredetileg a vékony slim cigarettákat is be akarta tiltani ám ez végül kikerült a végleges elfogadott szövegből A füst nélküli elektronikus cigaretták esetében az irányelv arról rendelkezik hogy nem kell ugyan minden ilyen terméket gyógyszerként engedélyeztetni az e nélkül forgalomba hozható e-cigaretták viszont nem tartalmazhatnak majd 30 milligrammnál több nikotint milliliterenként csomagolásukon egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni 18 éven aluliak számára pedig ugyanúgy tilos lesz eladni akárcsak a valódi dohánytermékeket és a reklámozásukra is ugyanazok a szigorú szabályok tilalmak vonatkoznak Eltüntetik a mentolos cigarettát Az irányelv-tervezet a szavazást követően a tagállamok minisztereit tömörítő tanács elé kerül elfogadásához ugyanis mindkét uniós intézmény beleegyezése kell A tanács rábólinthat vagy kiegészítésekkel újra az EP elé utalhatja a tervezetet Ha az EP és a tanács is elfogadja az irányelvet akkor a tagállamoknak azt követően másfél évük lesz hogy átültessék a rendelkezéseket belső jogrendjükbe Az ízesítők adalékanyagok területén 36 hónapjuk lesz hogy rendelkezzenek a tilalomról a mentolos cigarettákat pedig további öt éven belül kell eltüntetniük a polcokról A dohányzással összefüggésbe hozható amúgy elkerülhető megbetegedések továbbra is 700 ezer ember halálát okozzák évente az Európai Unióban bár 2002 és 2012 között 40 százalékról 28 százalékra csökkent a dohányosok aránya az EU-ban
2013. július 1.
Júliustól bűnözőnek számít, aki engedély nélkül e-cigit árul. Az Unióban eközben készül a közös szabályozás, Magyarország viszont a dolgok elébe vág a lépéssel. Az amúgy sem túl egyszerű történetet tovább bonyolítja, hogy nincs egységes tudományos álláspont a készülék hatásaival kapcsolatban.
forrás: Index.hu
Bűncselekmény lesz július elseje után a nikotinos e-cigaretták engedély nélküli gyártása és forgalmazása Magyarországon az új büntető törvénykönyv legalábbis erről rendelkezik A jogcím gyógyszerhamisítás Az új szabályozás felháborodást váltott ki az iparág hazai szereplőinek részéről petíció is született annak érdekében hogy a nikotinos e-cigarettákat emeljék ki a gyógyszertörvény hatálya alól 000 170298240És egyből itt van a vita központi kérdése az e-cigi forgalmazók szerint terméküknek semmi köze nincs a gyógyszerekhez míg tavaly márciusban az egészségügyi államtitkárság hirtelen úgy döntött hogy az e-cigiben lévő nikotin farmakológiai hatású anyag ezért ugyanaz a szabályozás vonatkozik rá ami a gyógyszerekre Hiába keressük viszont a gyógyszertárakban a terméket hétfőtől az engedélyeztetési eljárás drága és körülbelül öt évet vesz igénybe így a hazai forgalmazóknak még esélye sem volt arra hogy a gyógyszertárak beszállítójává váljanak A helyzet fonákságát az adja viszont hogy mivel a készülék birtoklása teljesen legális maradt így - akár az interneten keresztül is - bármikor beszerezhetjük az e-cigit külföldről Itthon Az e-cigi itthon 2010 körül jelent meg viszont eleinte nem volt sikertörténet Valójában akkor kezdett felfutni amikor a szórakozóhelyeken kategorikusan betiltották a dohányzást A készüléket eleinte leginkább mint a leszokásban segítő eszközt szerették volna eladni mondván az elektromos cigaretta 8211 a hagyományossal szemben 8211 a nikotinon kívül káros anyagot nem tartalmaz így a nikotintapaszokhoz rágókhoz hasonlóan az első lépés lehet a leszokás felé vezető úton Azóta ugyanakkor a legtöbb forgalmazó inkább úgy hirdette a termékét mint a dohányzás egy kevésbé kártékony módját A tavaly márciusi határozattal kapcsolatban Emmi lapunkkal azt közölte hogy a jogszabály szerint az ilyen termékeknek keresztül kellene menniük a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó hatósági eljáráson Az engedély kiadása után pedig meg kellene felelniük többek között a gyógyszergyártásra gyógyszerforgalmazásra és a gyógyszerek reklámozására és mellékhatás-figyelésére vonatkozó uniós előírásoknak továbbá alkalmazásuk a dohányzásról történő leszokás részeként az orvos vagy gyógyszerész tanácsa alapján felügyelete mellett történhet Az eddigi szabályok szerint fogyasztóvédelmi szempontból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azok ellen tudott fellépni akik a nikotin tartalmú kapszulával működő termékek reklámjában olyan állítást fogalmaztak meg amely szerint az e-cigaretta használata teljesen veszélytelen vagy kifejezetten egészséges a használó számára Az Emmi tehát először szabálysértésnek minősítette az e-cigi kereskedelmet és el is indult a hajtóvadászat a kereskedők ellen tavaly novemberben összesen 44 millió forintnyi e-cigaretta hatóanyagot foglalt le a Nemzeti adó- és vámhivatal NAV a fővárosban Az állam közbelép Az Index által korábban megkérdezett elektromoscigaretta-forgalmazók egyetértenek abban hogy a kormányra egyébként is hatással lévő dohánylobbi nem nézi jó szemmel hogy az elektromos cigaretta belépett a piacára és bár konkrét számot senki nem tudott mondani arról hogy hány korábbi dohányos válthatott eddig e-cigarettára 8211 kalkulációk szerint mindössze néhány ezer 8211 biztosak voltak benne hogy a szabályozás kialakításában szerepet játszanak majd a nagy dohánygyárak érdekei Nem egyértelmű hogy az e-cigaretták illegalizálása mennyire része a hazai dohánypiac nemzeti dohányboltok kialakítása mentén való újraszervezésének de az biztos hogy mind a rendes mind pedig az e-cigi piacon július elsejétől lépnek életbe az új szabályok A kereskedők szerint viszont a szabályozás egyáltalán nem megalapozott egy lapunk által megkérdezett forgalmazó cége például éppen amiatt pereskedik mert szerintük az Emmi egy megalapozatlan szakértői véleményre hivatkozik és a hatóságok valójában nem tudják bizonyítani hogy nikotinos e-cigi gyógyszer lenne Az Emmi érvelésében pont az a vitatható hogy amennyiben a nikotin tényleg gyógyszernek minősül akkor ez alapján a koffeint vagy az alkoholt is gyógyszernek minősíthetnénk mivel azok is enyhítik a saját maguk által okozott függőség tüneteit Veszélyes-e az e-cigi Az amerikai egészségügyi szervezetek ellenzik az e-cigarettákat és használatukat még abban az esetben sem tartják elfogadhatónak ha valaki ezzel szeretne leszokni a dohányzásról Dr Mike Feinstein az American Lung Association szóvivője szerint az embereknek fogalmuk sincs hogy milyen vegyületeket lélegeznek be az e-cigikből Ezt a Német Rákkutató Központ is megerősíti szerintük a szerkezetben lévő folyadékok olyan anyagokat tartalmazhatnak amelyek ingerlik a légutakat és allergiás reakciókat válthatnak ki A szövetség konferenciáján 2011-ben is hangsúlyozta hogy az e-cigaretta-vásárlók mindenképpen az egészségüket kockáztatják a patronok ugyanis egészségre ártalmas anyagokat is tartalmaznak Ezt egyébként az Index házi tesztje is alátámasztotta Az ellenzők azzal is szoktak érvelni hogy mivel a készülék nem bocsát ki magából füstöt így lényegében bárhol rágyújthatunk anélkül hogy ezzel másokat zavarnánk ez pedig végeredményben ahhoz vezet hogy még többet is szívunk az egyébként elvileg kevésbé kártékony e-cigiből Egy másik gyakori érv szokott lenni hogy ha a patronba a nem megfelelő ellenőrzés miatt túl sok nikotin kerül akkor az könnyen mérgezést is okozhat Svájci tudósok azt bizonyították be hogy túl sok a nikotin az elektromos cigiben így valójában nem is érvényesül az eredeti cél hogy kevesebb nikotint vigyen be a felhasználó a szervezetébe Ezzel szemben az Index házi tesztje alapján például túl kevés benne a nikotin További kockázatot jelenthet hogy a tíz milliliteres töltőfolyadék a szemcsepphez hasonló csomagolásban kapható a kupakon pedig nincs gyerekbiztos zár A folyadékban található 55 milligramm nikotin viszont elég ahhoz hogy a szervezetbe kerülve végezzen egy felnőtt emberrel is A brit Action on Smoking and Health ASH legfrissebb állásfoglalása szerint viszont az e-cigaretták sokkal kevésbé károsak a hagyomás társaiknál és szerintük arra sincs bizonyíték hogy a nemdohányosok vagy a gyerekek a készülék miatt szoknának rá a rendes cigire Ezek alapján úgy tűnik tehát hogy a felvetett problémák nagy részét korrekt piacszabályozással ki lehetne küszöbölni azonban az is látszik hogy a tudományos közösség nem alakított ki egyértelmű álláspontot a készülék hatásaival kapcsolatban Összhangban az Unióval Az e-cigi piacra az Európai Unióban eddig nem vonatkozott egységes szabályozás Egyes helyeken teljesen tiltják máshol bizonyos megkötésekkel szabad árusítani és olyan ország is van ahol nikotintartalmú terápiás eszközként kapható a gyógyszertárakban A Egyesült Királyságban például nemrég fogadták el azt a törvényt amely szerint 2016-tól a e-cigik gyógyszernek számítanak majd Az Unió részéről azonban - arra hivatkozva hogy az közös piac közös szabályokat igényel - van törekvés közös szabályozás kialakítására amelynek iránya egyelőre nem egyértelmű A tárgyalásokat körülvevő huzavonáról annyit lehet tudni hogy az iparág lobbistái mindent bevetettek hogy végül enyhébb szabályozás szülessen A Wall Street Journal információi szerint a lobbisták hatása főleg az Európai Parlament álláspontján látszik de a pénteki találkozón már a miniszterek között is megjelentek az enyhébb szabályozást pártoló vélemények A tagállamok egészségügyi minisztereinek találkozóján végül abban egyeztek meg hogy 2017-től az e-cigikre ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni amelyek jelenleg a gyógyszerekre vonatkoznak beleértve a drága három lépcsős teszteket A miniszterek szigorúan szabályoznák a cigaretták nikotintartalmát és olyan is volt aki betiltaná a különféle ízesített cigiket mert szerinte a gyümölcsös csokis és mindenféle más ízben megtalálható e-cigaretták veszélyesek a gyerekekre nézve Konkrét jogalkotásra azonban eddig még nem került sor Quo vadis e-cigaretta A már említett petícióban most arra kérik Orbán Viktort hogy tegye lehetővé a nikotint tartalmazó elektromos cigaretták forgalmazását és gyártását Magyarországon és emelje ki a nikotinos töltőfolyadékokat a gyógyszertörvény hatálya alól mindaddig amíg befejeződik az uniós szabályozási huzavona A e-cigaretták megítélése tehát minimum ellentmondásos viszont az biztos hogy az új Btk rendelkezése elébe megy az európai trendeknek ráadásul a magyar piaci szereplők ellehetetlenítése nagyjából csak a külföldi versenytársak helyzetbe hozására elég Ráadásul a tiltás csak a trükközést segíti elő mivel egy nem itthon bejegyzett webshoppal könnyen túl lehet járni a hatóságok eszén
2013. május 31.
A dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítéseiért díjazta az Egészségügyi Világszervezet Orbán Viktort. A méltatás szerint Magyarország figyelemre méltó előrehaladást ért el a területen.
Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken.
forrás: Origo.hu
Pusztai Zsófia a WHO magyarországi irodájának vezetője hozzátette Magyarország több olyan intézkedést hozott az elmúlt két évben amelyekhez politikai döntéshozói támogatás kellett a díj ennek a támogatásnak az elismerése Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat elismeréseként annak ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében - mondta az irodavezető A díjat kísérő méltatás szeint az elmúlt évek során Magyarország figyelemre méltó előrehaladást ért el a dohányzás visszaszorításában különösen a zárt nyilvános helyeken történő dohányzás tiltásának hatálybalépésével Ezek az eredmények Magyarországot globálisan a dohányzás ellenőrzése területén élen járó országok közé emelték Mindez nem válhatott volna lehetővé az ön erőteljes vezetése és legmagasabb szintű politikai támogatása nélkül A szervezet reméli más tagállamok is hasznosítani fogják Magyarország jó példáját Az egészségügyért felelős államtitkár úgy vélte a díj feltétele nemcsak a jogszabályok megalkotása hanem azok következményeinek követése illetve a leszokást támogató lehetőségek életbelépése fejlesztése volt Szócska Miklós szerint a dohányzás Magyarországon még mindig a legsúlyosabb probléma de erőteljes szabályozással kezelhető ami nem minden népegészségügyi kérdésre igaz Az államtitkár emlékeztetett arra hogy a parlament 2011 áprilisában módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt ennek értelmében 2012 január 1-jétől tilos dohányozni a zárt és közforgalmú helyeken Ennek ellenére állítása szerint nem igazolódtak azok a félelmek hogy az éttermek vagy a szórakozóhelyek forgalma csökkent volna és a lakosság nagy többsége egyetért ezzel a szigorú szabályozással Csak pozitív visszajelzés van és ez egy komoly eredmény - fogalmazott Szócska Miklós Statisztikai adatokra hivatkozva az államtitkár elmondta hogy évente több mint 20 ezer ember hal meg a dohányzás okozta megbetegedések miatt és Magyarország még mindig világelső a tüdőrák-megbetegedésekben A szív- és érrendszeri halálesetek egynegyede a dohányzásra vezethető vissza és Magyarország nemzeti össztermékének 1 7 százaléka vész el a dohányzás miatt évente Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos összegzése szerint tavaly 57 ezer ellenőrzést végeztek és 18 millió forint bírságot szabtak ki a nem dohányzók védelméről szóló joszabállyal kapcsolatban és főként a közterületeken villamos- és buszmegállókban játszótereken bevásárlóközpontokban illetve sportlétesítmények ellenőrzésekor találtak hiányosságokat Ahogy arról korábban beszámoltunk a kormány eredetileg a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására hivatkozva nyújtotta be a dohánytermékek kiskereskedelmét állam hatáskörbe utaló sokat vitatott trafiktörvényt Az eredetileg 2011 végén benyújtott jogszabály végül annyira felpuhult hogy a dohányárusításra kijelölt nemzeti dohányboltokban számos a fitalok által kedvelt illetve keresett cikket például fagylaltot is lehet majd tartani
2013. május 22.
Féléves átmeneti időszakkal számolnak a cigarettapiacon, ezt követően gyökeresen átalakulhat a fogyasztás. Ha a legrosszabb változat bontakozik ki az értékesítésben, az állam több tíz milliárd forintot veszíthet.
forrás: Napi.hu
Június 28-án pénteken kezdik visszavenni a gyártók a kiskereskedelmi üzletekből a cigarettát és a dohánytermékeket így lesz egy hétvége amikor kihívás lesz cigarettát vásárolni Az azt követő időszakra több elemzői jóslat született a legrosszabb esetben a legális cigarettapiac 20 százalékos forgalomvesztést produkálhat a július elsejét követő mintegy féléves átmeneti időszakban amíg a nemzeti dohányboltok bejáratódnak az egyéb kiskereskedelmi üzletekben viszont már nem lehet kapni a terméket A visszaesést az is generálja hogy a cigaretta ára legalább olyan mértékben nő mint 2012-ben ami megerősíti a fogyasztókban a leszokás szándékát Ám mivel a dohányzás szenvedélybetegség néhány hónap alatt a legtöbben visszaszoknak 8722 kérdés hogy a legális vagy már a feketepiacon szerzik majd be a szívnivalót Az ország egészét tekintve a gyártók óvatosan 15 százalék körüli feketepiaccal számolnak a jószerével a tavalyi képet tükröző mostani becslések 6 százalék körüli arányról szólnak ám lesznek olyan területek ahol 20 százalék fölé érhet az illegális forgalom Mindent összevéve a feketepiac a leszokás és az egy főre jutó fogyasztás csökkenése adja ki a 20 százalék körüli forgalomvesztést A keleti határ menti körzetek lehetnek a legfertőzöttebbek illetve az olyan falvak ahol senki sem akart koncessziót így mozgó árusítással kell megoldani az ellátást 8722 ezekből is sok lesz a keleti végeken A cigarettaforgalom illetve alakulásának számítása pillanatnyilag képlékeny A piaci elemzőkből is harapófogóval lehetett csak százalékos arányokat kihúzni amelyek összhangban állnak a NAV adataival A bennfentesek két táborra szakadtak az egyik osztja a jelentősebb átmeneti visszaesésről szóló véleményeket eszerint a 15 milliárd szálas jelenlegi cigarettaforgalom 10 milliárd szál környékére esik Mások ezt teljes képtelenségnek tartják hiszen a dohányos pontosan ki tudja számolni termékigényét és jellemzően előre gondolkodik A fogyasztás jelentős része ugyanakkor mindinkább impulzusalapú Ha a sötétebb szcenáriók érvényesülnek akkor a 18 milliárd szálas jelenlegi legális összpiac cigaretta és sodródohány együtt 15 milliárd szál környékére olvad ami rövid távon áfával együtt több tíz milliárd forint kiesést jelenthet a költségvetésben A kényes helyzetet jellemzi hogy szerettük volna megtudni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól mekkora többletbevételre lehet számítani a cigaretta árrésének növekedése után de lapzártánkig nem érkezett válasz A kezdeti időszakban mutatkozó visszaesés az elemzések szerint simulhat a cigaretta piacának széteséséből a sodródohányok keveredhetnek ki győztesen Most a piac jóval több mint 30 százalékát adják a sodró fogyasztási dohányok a helyzet normalizálódása után pedig átléphetik a 40 százalékos arányt Mindez az vetíti előre hogy a kormányzatnak lassan hozzá kell nyúlnia a sodrós termékek jövedéki adójának szabályaihoz ugyanis ezeknek az eladásából jóval kisebb mértékű hasznot húz az állam mint a cigarettáéból
2013. február 24.
Egy osztrák trafikban valamivel több dolgot, például autópálya-matricát vagy képeslapot lehet vásárolni, mint magyar társában lehet majd. Bécsben 12 perc séta alatt négy trafikot találtunk, és lépten-nyomon, de különösen a kocsmában, éttermekben dohányzó emberekbe botlottunk.
forrás: Index.hu
A hétfőn Magyarországon elfogadott trafiktörvény már valamelyest hasonlít a mintaként szolgáló ausztriai szabályozásra de egy fontos különbség van nálunk a trafikrendszer bevezetését összekötötték a dohányzás szabályozásának szigorításával Már a törvény nevében is benne van a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról Nos Ausztriában erről szó sincs a törvény ugyanis évszázados múltra tekint vissza sőt József császár már 1784-ben adott ki engedélyt dohánymonopóliumra és 8211 mint látni fogjuk 8211 a dohányzás visszaszorításában Ausztria az Európai Unióban az utolsók között kullog Egy átlagos osztrák trafikban is nagyjából azt lehet vásárolni mint majd nyártól egy magyarországiban A cigaretta dohány és egyéb dohányzási kellékek mellett totót-lottót üdítőt ásványvizet újságot Több olyan terméket találtunk amit a magyar törvény nem enged árusítani képeslapot bélyeget bár ez már csak kevés trafikban kapható mert a posta csökkentette a jutalékot parkolócédulát autópályamatricát sőt néhol koncertjegyet Vasárnap észnél kell lenni Az osztrák dohányforgalmazásban egyéb különbségek is vannak de ez az itteni jóval liberálisabb szabályozás miatt van viszonylag sűrűn vannak az utcákon bevásárló-központokban cigarettaautomaták illetve benzinkúton és bizonyos szórakozóhelyeken is árulnak cigarettát 8211 a trafikárnál drágábban Egy doboz Marlboro az osztrák nemzeti dohányboltban 4 5 euró nagyjából 1300 forint addig az automata 5 euróért 1450 forint adja ugyanazt a típust egy étterem vagy benzinkút pedig akár drágábban is Az összehasonlítás kedvéért nálunk a Marlboro 840 forintba kerül A magyar dohányosok legfőbb aggodalma hogy ezentúl jóval nehezebben tudnak cigarettát vásárolni Tény egy dohányosnak Ausztriában észnél kell lennie ha nem akar automatából cigarettát vásárolni De nem csak a dohányosoknak mindenkinek aki bevásárolni akar mivel vasárnap csak a vasútállomásokon vannak nyitva élelmiszerboltok és a forgalmasabb metróállomásoknál trafikok A plázák vasárnap szintén zárva tartanak A megélhetési éjjel-nappali boltok pedig Bécsben nem nagyon ismertek és ott ugye amúgy sem lehetne cigarettát kapni A trafikok sűrűségére viszont nem lehet panasz Legalábbis Bécsben Ennek szemléltetésére nézzük meg az ENSZ bécsi központjához közeli Kaisermühlen városrész főutcáját a Schüttaustrassét Nos ezen az egy kilométeres gyalog 12 perc alatt kényelmesen végigsétálható szakaszon négy Tabaktrafik van Bécsben amúgy összesen 795 trafik van vagyis kicsivel több mint kétezer emberre jut egy üzlet Vidéken sűrűbb a hálózat A tervek szerint ez Budapesten is hasonlóan lesz Egy trafikot megcsípni nyugdíjas állás pontosabban egyéni vállalkozás A több mint hétezer ausztriai trafikból például egy-egy évben maximum száz zár be kicsivel több mint egy százalékuk és valamivel kevesebb új nyit ki Egy-egy engedély odaítélésénél nagy súlyt kapnak a szociális és egészségügyi szempontok előnyben részesítik például a fogyatékkal élőket a sokgyerekeseket régebben pedig a háborús áldozatokat A fentiekből látszik hogy eddig valamivel nehezebben lehetett Ausztriában cigarettához jutni mint Magyarországon A dohányosokat viszont bőven kárpótolja hogy cseppet sem tűnik úgy hogy harcolnának e káros szenvedély ellen sőt mintha bátorítanák is kicsit A buszmegállókban például nemcsak lehet dohányozni hanem cigaretta alakú hamutartó nyeli el a csikket úgy hogy onnan kiguberálni se lehet Pár éve helyezték ki őket amikor Bécs kampányt indított a szemetelés így a csikkek eldobása ellen És a vasútállomásokon is vannak dohányzóhelyek a Westbanhofon például a peronokon is a vonatokhoz nem is nagyon lehet úgy kimenni hogy ne kelljen dohányfüstön keresztülvágni De ez semmi A gyakorlatban azt tapasztalni hogy az alsóbb kategóriás kocsmáktól az elegáns éttermekig 8211 többnyire a többi vendégtől elkülönítve 8211 mindenhol lehet cigarettázni A vendégektől való elkülönítést viszont nem úgy kell elképzelni hogy a dohányosok vannak egy hátsó leválasztott helyiségbe száműzve Sok esetben éppen fordítva a kocsma kávézó étterem bejáratánál így a pultnál is szabad cigarettázni és egy leválasztott helyiségben ülnek a nemdohányzók Ahol meg egy helyiségből áll a hely ott a tulajdonos dönti el hogy kocsmája kávézója borozója dohányzó vagy sem És még egy lényeges különbség a cigarettás dobozokon elrettentő fotók nincsenek csak figyelmeztető szöveg Schüssel akadékoskodott Mintha Wolfgang Schüssel szelleme jellemezné a mai napig az osztrák viszonyokat Tudják ő volt az a politikus akit 2000-ben a Jörg Haider Európában szalonképtelen pártjával kötött koalíciója tett miniszterelnökké és e szövetség miatt az Európai Unió rövid ideig vizsgálat alá helyezte Ausztriát Nos Schüssel még 1993-ban gazdasági miniszterként mondta azt az első jelentősebb osztrák szabályozás tervezetéről hogy a szabadságjogok orwelli mértékű korlátozásának tartja hogy a vendéglátósokat nemdohányzó részlegek létesítésére kötelezzék 1993-ban Schüssel akadékoskodása ellenére is megszületett egy nemdohányzókat védő törvény igaz az eredetinél szelídebb formában A vendéglátóhelyek tulajdonosainak például csak akkor kellett nemdohányzó részleget kialakítaniuk ha akartak Betiltottak viszont néhány különösen erős cigarettafajtát és korlátozták a dohánytermékek reklámozását Nem ráfizetés a leszokás A törvényen azóta tovább szigorítottak de mint említettük a gyakorlatban ennek elég kevés jele van Ami mégis a nagyobb éttermekben például kötelezően füstmentes helyiségeket is ki kell alakítani de a hozzáállásra jellemző hogy a bécsi városháza illetékesei közölték razziák nincsenek csak akkor szállnak ki ha valaki feljelentést tesz A kocsmai dolgozókat viszont azzal védik hogy akkor is jár a végkielégítés az alkalmazottnak ha a dohányfüst miatt ő mond fel Ausztriában a férfiak 36 a nők 24 százaléka dohányzik ezzel az ország az Európai Unió középmezőnyében van Nálunk 41 és 31 százalék ez az arány Ha a mindennapi életben nem is tapasztalni de egy fontos különbség van a teljes szigort alkalmazó Magyarország és a jóval megengedőbb Ausztria között Nálunk piaci áron kell megvásárolni a leszoktató szereket amiknek több hónapos kúrája van és több pénzbe kerül használatuk mintha az idő alatt dohányoznánk És a siker vagyis a leszokás nincs garantálva a kúra végére Ausztriában viszont a dohány- vagy nikotinfüggőséget több mint tíz éve betegségként ismerik el így a leszokást az egészségpénztár támogatja
2013. január 22.
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani – írta kedden a Berliner Zeitung.
forrás: Index.hu
A brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot A lap szerint a most használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat - vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz 8222 Az EU halálra védelmezi a polgárokat 8221 -mondta A füstmentes fórum Forum Rauchfrei elnevezésű civil szervezet üdvözölte a kezdeményezést A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen mert szerintük az egyre inkább terjedő eszköz ismét szalonképessé tette a füstölést Az e-cigi használata 8222 kapudrog hatást 8221 válthat ki vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai 8211 ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját Németországban nagyjából kétmillióan használnak elektromos cigarettát A dohányzás visszaszorulóban van a német statisztikai hivatal hétfőn megjelent adatai szerint tavaly évtizedes mélypontra csökkent a cigarettaforgalom összesen 82 4 milliárd szál cigarettát értékesítettek ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest és a legalacsonyabb szám Németország újraegyesítése óta A kimutatás szerint a szivarok és szivarkák forgalma is csökkent 2012-ben